ducidepi1

Sokan gondolják úgy, hogy egy kigömbölyödött gyerek csakis mosolygós és vidám lehet, mert a ducik többet nevetnek és boldogabbak vékonyabb társaiknál. Vajon tényleg így van ez?

Még nem tisztázott pontosan, hogy a gyermekkori elhízás kiváltásában milyen lelki tényezők játszhatnak szerepet, de különböző vizsgálatok azt igazolni tudták, hogy a gyermekkori súlyfölösleg valójában komoly pszichiátriai zavarokat szülhet.

Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben nem csupán a lányok, hanem a fiúk esetében is megnő a depresszióra való hajlam, ha komoly súlytöbblettel küzdenek. A kövérség miatt csúfolódásnak, bántásnak vannak kitéve, emiatt sokszor elszigetelődnek, magányosak lesznek, mindez pedig gyakran okoz depressziós tüneteket. A serdülők különösen különösen komoly lelki válságot élhetnek meg súlytöbbletük miatt, még akkor is, ha ezt a szülők előtt titkolni próbálják.

A gyakori lehangoltság helyett vagy akár mellett sokszor viselkedésbeli problémák jelenhetnek meg: a felnőttekkel - szülővel, tanárral - szembeni dacosság, ellenségesség. Ezek a gyerekek sokkal sebezhetőbbek társaiknál, és védekezésül választják ezt a magatartásmódot.

Szerencsére nem nagy gyakorisággal, de előfordulhat, hogy a nagy elhatározás, fogadkozás, ami a kilók leadására irányul, bulimiába vagy anorexiába fordul, ilyen esetben mindenképp szakember segítségére van szükség.

Hogyan segíthetsz gyermekednek megbirkózni az elhízás okozta lelki fájdalmakkal és elindítani egy egészségesebb élet felé vezető úton?

  • nagyon fontos a lelki támasz nyújtása: érezze gyermeked, hogy súlytöbblete ellenére is szeretetreméltó és értékes, ugyanúgy, mint vékonyabb társai, neked pedig ő a legfontosabb, bármilyen az alakja

  • az egész család öszefogását kell, hogy érezze: az anya feladata lehet az étrend megváltoztatása, az apáé pedig, hogy közös mozgásra bírja a gyermeket

  • tudnia kell, hogy mindent az ő érdekében teszel, hogy ha külső segítséget kérsz a problémák megoldására, az nem árulást jelent - ehhez sok őszinte beszélgetésre van szükség, hogy elnyerhesd a bizalmát

  • sokat segíthet a hasonló társakkal való ismerkedés, a “nem vagyok egyedül” érzés, a versenyszellem kialakulása csodákat tehet


  • Kérd Blogértesítő hírlevelünket és azonnal szólunk, ha új cikket írtunk a Duci gyerek blogba!



  • Egyéb lehetőségek a követésre: twitterfacebook





















    Tetszett a bejegyzés? Fontosnak tartod a témát? Oszd meg másokkal!

    Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com



    Mondd el te is véleményedet!