Ma már egyre inkább elfogadott és a köztudatba bekerült tény, hogy a kisbabákat sokáig, lehetőleg hat hónapos korig lehetőség szerint kizárólag anyatejjel kell táplálni, és minél tovább folytatni a szoptatást, akár a gyermek két vagy három éves koráig is. De az anyatejes táplálás sokat emlegetett előnyei között találunk-e olyat, amely segíthet megelőzni a gyermekkori elhízást? Van-e különbség az elhízást illetően az anyatejes és a tápszerrel etetett babák között? Hogyan előzzük meg már kisbabakorban az egyre több gyermeket érintő túlsúlyt?
Amerikai kutatók vizsgálatai kimutatták, hogy nem lehet elég korán kezdeni az elhízás megelőzését. Felfedezték ugyanis, hogy az anyatejben lévő egyik fehérje - az adiponectin - csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, az alacsony adiponectin mennyiség pedig hosszú távon kóros elhízáshoz vezet és mellette kialakulhat cukorbetegség is. A vizsgálatok szerint a kizárólag anyatejjel táplált csecsemőknek átlagosan 34%-kal kisebb volt az esélye a gyermekkori elhízásra, mint kizárólag tápszeren élő társaiknak. Egy korábbi elemzésből az is kiderült, hogy minden anyatejes hónap 4 százalékkal csökkentette a későbbi elhízás kockázatát. Emiatt is jó tehát a szoptatást minél tovább fenntartani.
A szoptatást azonban hat hónapos kor körül kiegészíti a hozzátáplálás, amikor kóstolgatni kezd a kisbaba. Ez nagyon fontos időszak, hiszen ekkor alakítjuk ki a baba étkezési szokásait, ízlését is. A következő tanácsokat tehát mindenkinek, akinek kisbabája van, érdemes megfontolnia, de ha családodban többen túlsúllyal küzdenek, esetleg van olyan gyermeked, aki túlsúlyosnak számít és van kisbabád vagy tervezed, hogy lesz még, különösen figyelj oda a következőkre:
-
Nem mindig éhséget jelez a kisgyerek, ennek számtalan más oka is lehet! Ha rögtön étellel kínálod, amikor nyűgös, megszokja, hogy ha valami problémája van, arra az étel a megoldás. (Innen egyenes út vezethet a nassoláshoz, a hűtőszerény éjszakai kirámolásához.)
-
Semmiképpen ne unszold a gyermeket, hogy egyen még, mindig annyit egyen, amennyi jólesik neki. Ha nem így teszel, könnyen megutálhatja az ételek nagy részét, és talán épp azokat, amelyekre fejlődő szervezetének leginkább szüksége lenne.
-
Ne hagyd, hogy nassoljon gyermeked, semmi szüksége fölösleges kalóriákra, édesség helyett inkább gyümölcsöt kapjon. Fölösleges vele idejekorán megismertetni a csokoládék, cukrok édes ízét.
Kérd Blogértesítő hírlevelünket és azonnal szólunk, ha új cikket írtunk a Duci gyerek blogba!
Egyéb lehetőségek a követésre:

Tetszett a bejegyzés? Fontosnak tartod a témát? Oszd meg másokkal!
Loading ...